Előadások:
2020. július 3. 20:30 – Balatonföldvár Bajor Gizi Közösségi Ház (Kőröshegyi út 1.)
2020. július 4. 20:30 – BalatonboglárKápolna Színpad – Kápolna amfiteátrum(Kápolna u. 8.)
Az előadásokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Ingyenes regisztráció a földvári előadásra>>
Ingyenes regisztráció a boglári előadásra>>
Minden nemzet, nép történelmében vannak fájdalmas, szégyenteljes vagy épp ellenkezőleg dicsőség és felemelő események, pillanatok. A fájdalmak nyilván mélyebb nyomott hagynak bennünk.
Ahhoz, hogy a fájdalom feloldódjon vagy legalább elviselhető legyen sokat kell beszélnünk róla. Ráadásul úgy kell beszélnünk róla, hogy nem mindig ugyanabból az aspektusból közelítünk, hanem megpróbálunk más, új, számunkra ismeretlen nézőpontot keresni, kutatni.
Kevés dologban ért egyet a nemzet, de abban igen, hogy a magyarság legnagyobb fájdalma az Trianon. S abban is megegyezhetünk (legalább mi magyarok) hogy kétségek nélkül egy igazságtalan és szakmaitalan békediktátumot írt alá a magyar küldöttség 1920. június 4-én, 16 óra 32 perckor a versaillesi Nagy Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján a La galérie des Cotelles-ben.
Persze ez az igazságtalanság nem feltétlen érzelem vezérelt, vagy nem csak. Egy igazságtalanság mögött is vannak, lehetnek, külső szemmel logikus érvek.
Leginkább ahhoz fogható ez az érzés, mint elveszteni egy szerettünket. Elveszteni ráadásul úgy, hogy nem tisztes öreg kort megélve távozott el közülünk, hanem hirtelen. (Teszem azt elvitte őt mondjuk egy gyors lefolyású betegség, vagy elgázolta egy autó, vagy önkezével vetett véget az életének.) Ilyenkor állunk a test fölött a temetésen és értetlenek vagyunk, gyászolunk, emlékezünk. Dühöt is érzünk. S hol okkal, hol ok nélkül: hibáztatunk. (Ugyanis emberlétünkből fakadóan van hajlamunk arra, hogy a dicsőséges dolgokat kizárólagosan önmagunknak tulajdonítsuk míg a veszteségeket, hibákat a mások nyakába varrjuk, noha az igazság ennél jóval bonyolultabb.)
A készülő előadás a színház eszközeivel próbál ebben az igazságkeresésben, a fájdalom feldolgozásban segíteni. Történelmi dokumentumok, a kortársak írásai és a száz év alatt felgyülemlett hitek, tévhiteket felhasználva, jelenetről jelentre újabb és újabb perspektívákat megnyitva beszélni Trianonról. Az egyik jelenetben egy gyászoló családot látunk. A másikban konc fölött marakodó sakálokat és oroszlánokat. Majd beülünk egy kávéházba, tétlenségre ítélt értelmiségieket hallgatni. Majd kifogjuk az aranyhalat, akitől egyet kívánhatunk, mi magyarok. Nevetünk, sírunk. Dühöngünk és elgondolkodunk. Végül végig nézzük ahogy 1920. június 4.én délután lefekszik egy székely bácsika vagy egy felvidéki gazda, egy kis szunyókálásra és öt órakkor már egy másik országban ébred.
Rendező: Rusznyák Gábor
Előadja: Csiby Gergely, Domokos László, Zayzon Zsolt
Előadások:
2020. július 3. 20:30 – Balatonföldvár Bajor Gizi Közösségi Ház (Kőröshegyi út 1.)
2020. július 4. 20:30 – BalatonboglárKápolna Színpad – Kápolna amfiteátrum(Kápolna u. 8.)
Az előadásokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.