Kedves Közönségünk!
Nagy örömmel és megkönnyebbüléssel osztjuk meg a hírt: a Kultkikötő 2020-as jubileumi évadát megtartjuk, az elmúlt időszak körülményeire való tekintettel leállított jegyértékesítést a mai nappal újraindítottuk! A honlapunkon jelenleg elérhető programokra (a rendelkezéseket betartva, tehát korlátozott mennyiségben) mostantól tudnak jegyet váltani.
Előadásaink, köztük a felnőtt- és gyerekprogramok, idén is több Balaton-parti településen, – tehát Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen és Badacsonyban is – elérhetőek.
A 2020-as Kultkikötő programjait Balatonbogláron a Vörös kápolnánánál, Balatonfenyvesen a szabadtéri színpadon, Balatonföldváron a szabadtéri színpad MELLETT található parkban, Balatonszárszón a Csukás Színházban, Badacsonyban pedig a frissTeraszon szervezzük meg.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az eredetileg tervezett repertoár az érvényben lévő szabályokkal összhangban módosul, a változások a már meghirdetett előadások időpontját is érinthetik. Ezért kérjük, hogy a július 3-án induló programokkal kapcsolatos, aktuális információkat kövessék figyelemmel a honlapunkon és a Facebook-oldalunkon, vagy iratkozzanak fel hírlevelünkre. Ezeken a csatornákon folyamatosan közöljük a frissített repertoárral kapcsolatos fejleményeket, a módosított programokra már jegyet váltott nézőinket pedig egyénileg értesítjük ki az időpont-változásról és a jegyek visszaváltásának lehetőségéről.
A Kultkikötő csapata továbbra is töretlen lelkesedéssel és elszántsággal dolgozik azért, hogy az előttünk álló, 15. jubileumi évadunk során zavartalan és biztonságos körülmények között élhessék át a kikapcsolódás önfeledt pillanatait.
Mert ahogy a nyár, úgy a Kultkikötő sem maradhat el!
Várjuk Önöket szeretettel!
A Kultkikötő csapata