Öt helyszín, közel 130 produkció, 80 családi- és gyerekprogram, 50 felnőtteknek szóló koncert és színházi előadás, köztük három ősbemutató. Ezek a 2020-as Kultkikötő nyári évadának legfontosabb számai.
Az idén 15. születésnapját ünneplő összművészeti fesztivál szervezői április környékén nem sok remény fűzhettek ahhoz, hogy a tervezett programok kivétel nélkül megvalósulhatnak. Azonban – ahogy Nagy Viktor alapító igazgató fogalmazott – „a jó sorsnak és a másfél évtizedes tapasztalatnak” hála – a többször újratervezett programsorozat nemcsak rendben, de sikeresen lezajlott.
A Kultkikötő programjai ezen a nyáron összesen öt Balaton-környéki helyszín – Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonfenyves és Badacsony – színpadain valósultak meg. A július-augusztus hónapban szervezett produkciók keretében olyan ismert és elismert művészek léptek színpadra, mint a Budapest Bár, A Grund – Vígszínházi Fiúzenekar, Szabó Balázs, Vecsei H. Miklós, Mácsai Pál, Kern András, Hernádi Judit, Járai Márk, Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László vagy Bereczki Zoltán. A Kultkikötőben idén nyáron olyan sikerdarabokat láthatott a közönség, mint a Valódi Hamisítvány, a Határátlépések, az Indul a bakterház, vagy a Táncórák című előadás. A leglátogatottabb kőszínházak előadásai – többek között a Nemzeti Színház, és a Rózsavölgyi Szalon – produkciói egyaránt helyet kaptak a repertoárban. Az idei évadban három előadást is itt láthatott először a közönség: a Kultkikötőben volt a Vérző Magyarország, a Boribon nyaral és a Sándor Mátyás című produkció ősbemutatója.
„Az elmúlt időszak megmutatta, hogy milyen sérülékeny az ember, milyen sérülékeny a színház, és mennyire oda kell figyelnünk egymásra. A jó sorsnak hála, végig tudtunk csinálni ezt az évadot, de ez a körülöttünk felépült közösség támogatása, az önkormányzatok példaértékű hozzáállása, valamint a közvetlen kollégáim másfél évtizedes tapasztalata és kitartása nélkül nem ment volna” – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója, aki szerint a karantént követő időszakban a szabadtéri színházaknak kiemelt szerepük volt abban, hogy visszaállítsák az emberek bizalmát.
„Ahogyan színészként nekem is remegett a térdem az első fellépésem alkalmával, a hosszú színház nélkül eltöltött hónapok után, úgy a nézőkben is éreztem egyfajta reménnyel teli tartózkodást az újrakezdéskor. Aztán fokozatosan megváltozott a légkör, egyre többen jöttek. A növekvő igények nyomán folyamatosan egyeztetnünk kellett az egészségügyi protokollról, hiszen a nézők biztonsága mindennél fontosabb. Összességében azt gondolom, hogy az ide látogató embereknek nem kellett csalódniuk: maximálisan kiszolgáltuk a kultúrára éhező nyaralóközönség igényeit” – fűzte hozzá Nagy Viktor, akit az elmúlt időszak fejleményei csak még inkább megerősítettek abban, hogy a Balaton-parti kulturális programoknak egész évben van létjogosultsága.
„Már évek óta elkötelezettek vagyunk a négy évszakos működés mellett, de az elmúlt nyár visszavonhatatlanul bebizonyította, hogy ez a másfél évtizedes tapasztalattal rendelkező csapat bármilyen körülmények között helyt tud állni, és képes a desztináció kulturális igényeire reagálni” – tette hozzá.