A balatonföldvári Kultkikötőbe július 6-án, csütörtökön este Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert érkezik Libikóka című zenés pódiumestjükkel. Az ismert író és a népszerű zeneszerző közös estjén anyáink, apáink történetei kerülnek elő, úgy, ahogy régen, társaságban volt szokás, dalban, mesében mondva el. Zene, irodalom és színház találkozása az este, új írások és a szerzők közös dalai. Műhelytitkok és songok a Játszótér című Grecsó-Hrutka zenés darabból, és persze anekdoták, melyek nem a sublótba valók.
Július 7-én, péntek este a Kiscsillag zenekar, Lovasi András és Földes Eszter előadása, a Semmi konferencia látható. Az alkotók már a munka kezdeti fázisában is gondolkodtak egy, az Erkel Színházban bemutatott koncertszínház mellett is érvényesülő, „hagyományosabb” drámai formán, ahol a színész „színészkedik”, a zenész pedig „zenészkedik”. Az így született dalos színházi előadás a Semmi Konferenciának egy új, intimebb perspektíváját nyújtja. Ebben a darabban – egy színészre bízva az összes drámai szerepet –, Földes Eszter egymaga alakítja Pétert, a kisfiút, Zsuzsát, az édesanyát és a hajléktalan Jónás karakterét is.
Ray Cooney& John Chapman Kölcsönlakás című darabjával egy könnyed színházi estét ígér a Játékszín július 8-án, szombaton este. Nem véletlenül nevezik Ray Cooney-t az angol Feydeau-nak. A közel ötven éve, 1969-ben írt vígjátékuk folyamatosan szerepel a világ színházainak műsorán, most Kapitány Iván rendezésében látható a Kultkikötőben. A Játékszín előadásában Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba, Dobó Kata, Molnár Áron, Erdélyi Tímea, Klem Viktor, Szulák Andrea és Szabó Erika a rekeszizmokat sem kímélik.
A balatonboglári Kultkikötőben az Orlai Produkció két előadása igazi gyöngyszem, két nagyszerű színésznő előadásában. Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle. Az előadás Tenki Réka előadásában, Paczolay Béla rendezésében látható július 7-én, pénteken este. Péterfy-Novák Éva blogját és könyvét Tasnádi István alkalmazta színpadra. A FÜGE és az Orlai Pordukció közös előadásának főszerepéért a legjobb alakítás különdíját kapta Tenki Réka a 2016-os MOST Feszten, a színikritikusoktól pedig a legjobb női főszereplő díját kapta meg, szintén 2016-ban.
Másnap este Hernádi Judit felejthetetlen estje, a Hernádi Pont érkezik Pelsőczy Réka rendezésében, Heilig Gábor és zenekarának közreműködésével. „Díva, bohóc, ember és színésznő. Ez mind, ami vagyok. És már egy jó ideje ez vagyok” – vall magáról a színésznő. “Ilyenkor illik számot adni mi volt, mi lesz. Tojok az illemre, a szabályokra. Az érdekel, ami egy kicsit más. Mondatok, amiket már elmondtam, amiket nekem szántak vagy szánhattak volna. Dalok, amiket nekem írtak vagy írhattak volna a szerzők, ha kicsit jobban odafigyelnek. Ez az est rólam szól! Szerintem szórakozni fognak. Én is szórakoztam, amíg kigondoltam. Woody Allen mondta: "Nem félek a haláltól, csak nem szeretnék ott lenni, amikor megtörténik." De mint tudjuk, jöhet egy pont…”
A gyerekeket Földváron szombaton és vasárnap délelőtt, Bogláron pénteken és vasárnap délelőtt, míg Fenyvesen kedden, pénteken és szombat délelőtt várják izgalmas előadások. A fenyvesi helyszínt a Ziránó Színház Pulcinella című vásári bábjátéka nyitja a 2017-es évadban, majd érkezik Csalóka Péter és Mátyás király is.