2024.06.25.

Vitorlát bonts, irány a Kultkikötő!

Július elején felgyúlnak a reflektorfények a Balaton-parton

Idén nyáron is igazi nagyszínpadi produkciók költöznek a Kultkikötőbe, a szabad ég alá. Jön A Pál utcai fiúk, az OMEGA –  Égi vándor, A bűvös szék, a Mirandolina, a Szép nyári nap – a Neoton musical és a Puskás x Kőszívű musicalkoncert. Közel 200 programmal vár az összművészeti fesztivál.

Nem maradnak ki a repertoárból a koncertek sem. A Budapest Bár Alsóörsön a varázserdő ölelésében Németh Juci, Rutkai Bori, Ferenci Bora, Frenk, Kollár-Klemencz László énekesekkel várja a közönséget, augusztusban pedig Balatonszárszón lépnek fel, ahol Behumi Dór, Frenk, Keleti András és Kiss Tibor kíséri majd a zenekart. A tavaly Kultkikötő közönségdíjat nyert, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar fellépésének ismét a boglári Kultkikötő ad helyet. A koncertek sorát pedig a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, Charlie zárja augusztus 24-én.

A grandiózus produkciók mellet válogathatnak a nézők zenés irodalmi estek vagy éppen párkapcsolati témákat boncolgató, az élet nagy kérdéseire választ kereső előadásokból is. Szerelem, házasság, néha válás, ezer történet: némelyik szívbe markoló, némelyik kacagtató – mert a legtöbben már átéltük valamelyiket. Ilyen élményben lehet része a közönségnek a Kalamazoo, a Szeretetkert, a Maggi és Lillemor, a Loveshake: Az élet összeráz, a LOFT vagy az Ágyban párban estjén is.

Schell Judit és Szervét Tibor, Hernádi Judit és Kern András, Mucsi Zoltán, Csákányi Eszter, Grecsó Krisztián, Rezes Judit és Szabó Győző, Kollár-Klemencz László, Kiss Tibi, Gyabronka József, Bezerédi Zoltán és Mertz Tibor, Szulák Andrea és Szemenyei János, Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós, Lukács Miklós, Máté Gábor és Mácsai Pál, Bősze Ádám zenetörténész illetve a Karinthy Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Kőszegi Várszínház, a Pannon Várszínház társulata, Zubreczki Dávid újságíró vadonatúj előadás-sorozata és a Kultkikötő Kápolnatárlatok kortárs művészeinek kiállításai a garancia arra, hogy az összművészeti fesztivál idén is a minőségi kikapcsolódást hozza el a Balatonhoz látogatóknak.

A Kultkikötő élmény az egész családnak! A kisebbeknek szóló színházi előadásokon gyerekkorunk legkedvesebb figurái elevenednek meg: jön Süsü, Kippkopp és Tipptopp, Boribon, Vitéz László, Szaffi, Pinokkió, Csizmás Kandúr és Kóc bohóc is. Érdemes időben érkezni, mert az előadások előtt kézműves foglalkozás fogadja a kicsiket. 

A Kultkikötő programjai a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.
Jegyvásárlás