2020.07.23.

Programajánló

RIPOFF RASKOLNIKOV BAND
2020.07.23. 21:00 | BADACSONY – FRISSTERASZ
„Mindig szövegcentrikus számokat írtam, bár a dalok többsége úgy születik, hogy a szobámban elkezdem pengetni a gitáromat, majd kitalálok egy akkordmenetet. Amikor pedig már úgy érzem, hogy működik a zene, írok hozzá szöveget. Szerintem a szó és a hang közötti közjáték a legfontosabb, ez az a zenei világ, amely engem igazán érdekel” – vallja a tiszteletbeli magyarrá lett osztrák dalszerző, Ripoff Raskolnikov, aki ezen a héten, csütörtökön Badacsonyban is fellép.
Az est középpontjában az a speciális közép-kelet-európai melankolikus rock and roll áll majd, amely miatt a Raskolnikov által megénekelt világ nagyon kedves lehet a szívünknek, és amely paradox módon olyan amerikai ikonok muzsikájában is felfedezhető, mint Tom Waits vagy Bob Dylan.

ZABOLÁTLAN LOVAIM
2020.07.24. 20:30 | BALATONFÖLDVÁR – BAJOR GIZI KÖZÖSSÉGI HÁZ
Kollár-Klemencz László két nagyszerű zenésszel együtt készítette el új produkcióját. Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár vezetője, valamint Dargay Marcell, a Katona József Színház és más színházak állandó zeneszerzője különleges, művészi és sok-sok ötlettel teli kíséretet adnak Kollár rendkívül szuggesztív és érzelmes előadásmódjához. A „Zabolátlan lovaim” című produkcióban különleges hangulatvilágú köntösbe öltöztetnek emblematikus magyar és külföldi dalokat, köztük Kollár saját dalait is. Gyönyörű, érzelmekkel túlfűtött, melankóliával telített, ismert és kevésbé ismert, nemzetközi és hazai dalokat válogattak egy csokorba. Lesznek klasszikus francia sanzonok, a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek nagy klasszikusai, valamint a kortárs popkultúrából ehhez a hangulathoz illő dalok. A műsor különlegessége, hogy szinte minden dalnak új magyar fordítást adtak, amelyeket Grecsó Krisztián, Máthé Zsolt és Kollár-Klemencz László írtak kifejezetten erre a válogatásra.

PÉLY BARNA koncert
2020.07.25. 20:30 | BALATONSZÁRSZÓ – CSUKÁS SZÍNHÁZ

A blues, a soul, és a funk alapvető stílusjegyei ötvöződnek majd Pély Barna balatonszárszói koncertjén, ahol az Artisjus-díjas zenész a műsort saját magyar és angol nyelvű szerzeményei mellett néhány feldolgozással fűszerezi. Az évtizedek óta a könnyűzenei élet meghatározó alakjának számító énekes-gitáros-dalszerző ezúttal is hozza majd a tőle megszokott energikus stílust. Ezen a koncerten egy gitár, egy lábdobszerű stomp box, és egy looper segítségével válik egyszemélyes zenekarrá.
„Úgy érzem, hogy szólóban azokat az utakat tudom bejárni, amiket zenekarral nem. Gyerekkorom óta zenekarokban zenéltem, így nem volt lehetőségem megtapasztalni például, hogy milyen, amikor egyedül kell eldöntenem valamit. Úgy éreztem, ki kell próbálnom, hogy mire vagyok képes egyedül a színpadon” – nyilatkozta az előadás kapcsán Pély Barna.

A GRUND – VÍGSZÍNHÁZI FIÚZENEKAR
2020.07.25. 20:30 | BALATONBOGLÁR Kápolna színpad
A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla. A zenekar egyre bővülő repertoárján helyet kap A Pál utcai fiúk számai mellett, több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából.

Csukás István Emléknap
2020. július 25. 10.00 | Csukás Színház Balatonszárszó

Ezen a hétvégén a Csukás István Emléknap keretében felavatják az idén februárban elhunyt Kossuth-díjas költő, író, Csukás István mellszobrát is. A Kultkikötő Balatonszárszói helyszíneként működő Csukás Színház bejáratánál szervezett eseményen – amelynek fővédnöke Krucsainé Herter Anikó, kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár – Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója is közreműködik.

Mesés Kikötő

A Kultkikötő a legkisebbeket is szeretettel várja az alábbi helyszíneken:
Balatonföldvár>> | Balatonszárszó>> | Balatonboglár>> | Balatonfenyves>>

Jegyvásárlás