Igazán különleges repertoárral készül 2023-ra a 18 éves Kultkikötő – visszatérő közönségkedvencek és izgalmas újdonságok egyaránt helyet kapnak a programok között.
A Kultkikötő 2023-as évadának nyitónapján, július 1-jén két nem mindennapi produkció várja majd a nézőket a Balaton északi és déli partján. Az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban az immár 30 éve töretlen erővel muzsikáló Csík zenekar lép színpadra, akik sokszínű zenei világukkal és egy különleges vendéggel, Presser Gáborral fogadják a közönséget. Balatonbogláron pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Kultkikötő Produkció közös előadásának szabadtéri premierjére, az Oscar című komédiára válthatnak jegyet az érdeklődők, amely felhőtlen szórakozást ígér, bonyodalmakkal, sok nevetéssel és három rejtélyes táskával.
Nem lesz hiány a nagy visszatérőkben sem! A boglári fellépők sorában ott találjuk A GRUND – a vígszínházi fiúzenekart, akiknek a neve garancia egy fergeteges nyáresti örömzenélésre. De nem múlhat el balatoni nyár Budapest Bár koncert nélkül sem: Balatonszárszón és Alsóörsön is a húrok közé csapnak majd a kitűnő zenészek, a magyar rockzene kultikus énekeseivel kiegészülve.
A Pannon Várszínház két népszerű zenés színházi előadással érkezik a Balaton partjára: A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc örökérvényű történetét meséli el, Dés László és Geszti Péter népszerű zenéjével kísérve, a Valahol Európában című darab pedig a nagy magyar filmklasszikus történetét állítja színpadra. A Roxínház egy könnyed, szórakoztató előadással, az Anconai szerelmesekkel, illetve annak a magyar tenger partján játszódó folytatásával készül a következő nyárra.