Sokadszorra lépsz idén a Kultkikötő színpadára, de arra, hogy egy nyáron három előadásban is játszol Balatonföldváron, még nem volt példa. Hazajársz már egy kicsit hozzánk?
Ahogy mondod. Rendkívüli öröm, hogy ebben a számomra már otthonos közegben három különböző műfajú előadással lépek színpadra idén nyáron. Az új bemutató és a koncert mellett nagyon fontos ügy a Leszámolás Velem vidéki turnéja, melyben Földvár az első hazai állomás.
A Cseh Tamás emlékkoncerten te is énekelsz, mely dalokat hallhatjuk tőled? Szerinted mi Cseh Tamás titka? Mitől ilyen kultikusak ezek a dalok?
Jómagam a Bárány az üres lakásban és a Fehér Babák című dalokat énekelem majd a kultikus Budapest, vagy a Karom Kitárva mellett, melyeket közösen éneklünk. A titok Tamásban, ahogy sok más csodás művészben, nem megfogalmazható, mert nem e világi. Honnan jön, miért van, kinek van, kinek nincs: ezekről nehéz fogalmazni. Minden esetre előadói önazonossága, egyszerűsége és érzékenysége felébreszt sokunkban valami ismerőset, mintha helyettünk beszélne.
A Leszámolás velem című előadásban egyedül lépsz színpadra, viszont te alapvetően híresen nagy csapatjátékos vagy. Mennyire nagy kihívás egy monodráma számodra? Ebben a műfajban is otthon érzed magad?
Nagy fokú kiteljesedésként élem meg ezt a helyzetet. A monodrámát úgy is fel lehet fogni, hogy csak magadra számíthatsz, mert egyedül vagy, vagy úgy, hogy bármit megtehetsz, óriási szabadsággal, mert csak magad alakítod az anyag megszületésének mikéntjét.
Megrázó és végtelenül őszinte történet. Mennyire visel meg egy-egy este, amikor ezt játszod?
A kihívás elsősorban nem technikai jellegű számomra ebben az előadásban, habár természetesen van fizikai és szellemi követelménye is. A történet alatt végbemenő érzelmi hullámvasút az, ami hol felszabadít, hol összenyom és sokszor bennem maradnak a nyomai. Ezt az ellensúlyozza, hogy tudom, ezzel az előadással tettem egy lépést az emberek érzékenyítése felé.
A Tagadj, tagadj, tagadj országos premierje július 27-én lesz Balatonföldváron. Mit lehet tudni erről az előadásról? Miért ajánlanád?
A történet az élsportolók világába enged némi betekintést, ahol egy elszánt, józan gondolkodású futónő azért, hogy elérje az álmát és olimpiai bajnok legyen, kétes kimenetelű doppinglásba kezd. A személyisége és értékrendje csorbulása árán megváltott álomról szól a történet, amely nagyon emberi és sok tekintetben hétköznapi, sajnos. Izgalmas követni benne az emberi dilemmák lefolyását. Ez a történet egyszerre kikapcsol és el is gondolkodtat, legfőképpen magunkról.