Ami még teljes, az a balatonföldvári, balatonboglári, balatonfenyvesi és badacsonyi helyszíneink gyerekműsora – amit nem véletlenül a mai napon hirdetünk meg. Rohamosan közelít a nyár, így a gyereknap aktualitása mellett a vakáció tervezése is időszerű, melynek során a Kultkikötő programjaival is érdemes kalkulálni.
A mesés és csodákkal teli bábszínházi, gyerekszínházi előadásokat, interaktív gyerekműsorokat, zenés bábjátékokat – többek között – olyan ismert és elismert művészek és társulatok előadásában élvezhetik a gyerekek, mint a Majorka Bábszínház, Pályi János, Eszményi Viktória és Heilig Gábor. A játszóhelyeken ezen a nyáron többek között Holle anyó, Pinokkió, Paprika Jancsi, Babszem Jankó, Hamupipőke, a Kuruttyoló békakirály, Vitéz János és Lúdas Matyi története is megelevenedik.
Természetesen lesznek gyerekkoncertek is: fellép majd Rutkai Bori, aki népszerű Pizsamátor című albuma után ezúttal az Ûrdüngölők című lemezének dalaival hódítja meg az űrbéli kalandozásokra minden bizonnyal fogékony gyerekek szívét.
Érdemes tehát szétnézni a Kultkikötő gyerekprogramjai között. A 2018-as évad teljes gyerekműsora – amelyre helyszínek szerint bontásban és időpont szerint is rá lehet szűrni – itt elérhető. A felnőtteknek szóló programokat pedig ezen a linken lehet megnézni.
2018.05.26. – szombat 18:23