Balatonföldváron most csütörtökön (aug. 7.) látható A nagyvárosok Máriája című tangóest: Láng Annamária és a Mezítlábas Zenészek Magyarországon először kaptak jogot arra, hogy színre vigyék az argentin tangókirály, Astor Piazzola egyetlen „tangóoperáját". Pénteken (aug. 8.) Benedek Miklós és Vári Éva alakítanak házaspárt az Aranytó című vígjátékban, szombaton pedig Csányi Sándor és Schell Judit fedezik fel a romantikát a Ketten egyedül című New York-i duettben. Ugyanezen a napon Bogláron Udvaros Dorottya Mégis szép című zenés estjében keresi a választ a kérdésre: mi az, amit egy férfi sose mondana el egy nőnek. Fenyvesen vasárnap este (aug. 9.) Lengyel Tamás és Baksa Imre komédiáznak egy fergeteges vígjátékban, a Bankhitelben. A kicsiket a Szamárfül Projekt és a Rutkai Bori Banda várja. Alább olvasható a részletes program.
KULTKIKÖTŐ – Balatonföldvár
Augusztus 5. (sze) 20.30
Összpróba Felnőtt Alkotótábor Bemutató
Táborvezető tanár: Novák Eszter
Az Összpróba Táborban felnőttek dolgoznak, játszanak együtt egy héten keresztül. Az alkotófolyamatot egy műhelybemutató zárja le, melyet a KULTKIKÖTŐben tartanak. Az idei tábort Novák Eszter és a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves zenés színházi rendező szakos hallgatói vezették.
Augusztus 6. (cs) 20.30
A nagyvárosok Máriája
Egy nő története tangóban
Láng Annamária és a Mezítlábas Zenészek
Fonyódi Kulturális Központ
Aug. 6. (cs) 20.00
Akit az istenek szeretnek
Csákányi Eszter estje
Családi programok
Sárkányjárgány
Rutkai Bori Banda
Interaktív mesekoncert sok játékkal, tánccal
„Rutkai Bori, ha egyszer kinyitja a csapot, akkor jönnek vele az archaikus társadalmak, az egész galaxis, de előkerülnek kakaózással és Télapó-várással töltött téli napok, mindenféle apró lények, házi és technológiai varázslatok. Ahogy egy tisztességes háztartásban vagy egy virágzó emberi lélekben, ebben a kötetben is minden mindennel összeér és egymást élteti: hangok, szavak, dallamok, képek és ritmusok – az egész földi és égi világ." (Vörös Juli – Két Egér Könyvesbolt)
Sárkányjárgány Belehallgatós.
Földvár: szombat 11.00, Boglár: szombat 18.00, Fenyves: péntek 18.00
Brub, egy zokni, aminek párja nincs
Szamárfül Projekt
Brub vagyok. Félpár zokni. Mondhatnám, hogy páratlan. Barátaimmal – Trappal, Kexszel és Uppival – Ábel szobájában lakunk. Ha neked is van félpár zoknid, akkor bizonyára tudod, hogy nekünk, ellentétben páros társainkkal, nagyon kalandos életünk van.
A minap például találkoztam egy náthás porszívóval, megtudtam, hogy hogyan érdemes játszani a bújócskát, hogy mikor és honnan támad a kupiszörny, hogy Luke Skywalker az első űrhajós, aki fénysebességgel képes tolatni, és legfőképpen azt, hogy milyen jó, ha a zokninak igaz barátai vannak.
Földvár: vasárnap 11.00, Boglár: péntek 18.00