“Nem lehet félgázzal nyomni, de ész nélkül sem.” Varga Liviusszal beszélgettünk

A Quimby zenekar már több mint 25 éve „tekeri a verklit” és bár rengeteg katartikus és ezzel együtt energiát adó pillanatot kapnak a közönségtől, nem csoda, ha ők is elfáradnak néha. Ezért Varga Liviust, a Quimby frontemberét kivételesen nem az új albumról, vagy a turnékról, hanem a munka és a pihenés közötti egyensúlyról kérdeztük.

Akárcsak a színészekre, a zenészekre is igaz, hogy amikor mások kikapcsolódnak, vagy pihennek, ők dolgoznak. Ti mikor és hogyan szoktatok pihenni?

A mi esetünkben inkább az élet, pontosabban az uborkaszezon diktálja a pihenés ritmusát. Ez nyilván minden művészeti ágban különbözik, nálunk ez ősz elején, a nyári fesztiválok és az indiánnyár elmúltával esedékes. Ilyenkor szoktunk egy szünetet tartani. De ez az időszak sem egyenlő a láblógatással: ilyenkor állnak össze a műsorok, próbálunk, dalokat írunk. Aztán ünnepek után van még egy hónap szünet, amikor jut egy kis idő arra, hogy az ember összeszedje a gondolatait, vagy elintézze más zenekarokkal a stúdiózást, akinek belefér, a síelést, egyéb családi programokat.

Szoktatok együtt pihenni?

Egyszer egy ilyen januári időszakban elmentünk együtt Thaiföldre, na, az egy felejthetetlen élmény volt! Ez sajnos nem jön össze minden évben, sőt, igaziból eddig egy ilyen volt. De összetartások azért vannak. Viszont ilyen messzire és ennyi időre már ritkán jutunk el. Azóta több gyerkőc is született, úgy azért nehezebb a mozgás…

Egy koncert az nektek inkább munka, vagy inkább szórakozás?

Hiába vannak a közönségtalálkozók és a lemezek, nekünk is ez a csúcspontja a létünknek, a hivatásunknak: találkozni a közönséggel, élőben zenélni, úgy, hogy ők ezt a zenét élvezik. Éppen ezért hatalmas katarzissal jár, ha egy koncert jól sikerül, gyönyörűen működnek az energiák, és a zenekar, meg a közönség egyszerre megy a mennyországba. Viszont ebben rengeteg figyelem és munka van. Ami a koncerten történik, az mindig csak a hab a tortán.

Több mint 25 éve zenéltek. Ekkora rutinnal a hátatok mögött most már jobban ügyeltek rá, hogy beosszátok az erőtöket, vagy ha szezon van, akkor „nyomjátok, ahogy a csövön kifér”?

A végcél mindig az, hogy a közönség nagyon jó érzésekkel távozzon. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, nem lehet fél gázzal nyomni, de ész nélkül sem. Negyven körül rájön az ember, hogy az állandó bulizásnál vannak jobb dolgok. Ezeket az örömöket meg lehet találni. Megvan annak a szépsége, amikor kipihened magad, meg úgy általában tervezettebben, nyugodtabb mederben csorognak az ügyek. Például azt figyeltem meg, hogy ez által rengeteg hasznos időt kaptam: ami régebben léhaságra, ment, az most alkotói munkával telik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a zenélés szenvedélye csökkenne, ugyanolyan tüzes dolgok jönnek ki az emberből, megvan a buli is, csak most már tovább emlékszünk rá (nevet). 

A koncertek katarzisa mellett még mivel szoktál töltekezni? Mi az, ami kikapcsol? Tudható rólad, hogy a természet nagyon fontos számodra… 

Igen, én klasszikusan az az ember vagyok, aki – vicc nélkül – ül és nézi, ahogy nő a fű. Ha hullámzik a víz, vagy lengedez a nád, vagy fodrozza a leveleket a szél, vagy bármilyen olyan helyzetben vagyok, ahol nem beton vesz körül, az nekem már maga „A” feltöltődés. De szeretek filmeket nézni, rengeteget olvasok, filozófiát hallgatok. És persze ne felejtsük el, hogy nekem hál’ istennek olyan a szakmám, hogy az önmagában feltölt. Persze, elfáradsz a koncerten, de aztán másnap fölkelsz és nagyon jó érzések vannak benned, mint aki nyaralásból jön, vagy mint egy jól sikerült karácsony gyerekkorodban. 

Nyáron, a már emlegetett fesztiválszezonban gyakran megfordultok a Balaton környékén. Mit jelent számodra a magyar tenger?

Dunaújvárosi gyerek vagyok, de gyakorlatilag minden nyaramat a Balatonon töltöttem. A szüleim tanárok voltak, egész nyáron ott voltunk. Erdőbe jártam, pecáztam, strandoltam, minden, ami Balaton, az nekem része az életemnek, a gyerekkoromnak. Varázslatos környék, imádom minden fűszálát, minden tanúhegyét, minden hullámocskáját, csupa szépség, amire szeretek újra és újra rácsodálkozni.

Forrás: partlap.hu 

2018.03.20. kedd 12:10

Kapcsolódó tartalmak