A Kabóca Bábszínház legújabb babaszínházi előadásában a beszédtanulás, az első hangadások kerülnek művészi és játékos fókuszba. Hiszen az artikuláció néha még felnőtt korban is nehéz, főleg, ha valaki folyton utánoz. Színészeink azonban az emberi élet minden rezdülését képesek megteremteni pusztán testi játékukkal, mimikájukkal és egyszerű hangadások segítségével. Az előadást szabad játék követi, ahol rendhagyó módon nemcsak a legfiatalabb nézőink, de szüleik is kísérletezhetnek azokkal a technikákkal, amiket korábban a produkcióban láthattak – vagy csak önfeledten játszunk majd együtt úgy, ahogy éppen kedvünk szottyan.
Játsszák:
Czéh Dániel
Szakács Nadin e.h.
Dramaturg: Szántó Viktória
Zeneszerző: Paár Julcsi
Rendezőasszisztens: Sipos Berta Őszike
Tervező, rendező: Markó-Valentyik Anna (Junior Príma-díjas)
Ajánlott: Egy éves kortól.
A program hossza:25 perc + 20 perc közös játék
Játszóhely: Balatonboglári Varga Béla Művelődési Ház (Balatonboglár, Árpád u. 17.)
Időpont: 2025. szept. 28. (V) 10:30
Jegyinformációk
Nincs kezelési költség! Honlapunkon kezelési költség nélkül válthat jegyet előadásainkra.
SZÉP-kártyával is! OTP és MBH SZÉP-kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra.
Nem kell kinyomtatni! Az online vásárolt jegyeket nem kell kinyomtatni, elegendő letöltenie mobilkészülékére még érkezés előtt!
Jegyár: 2.500 Ft
A jegy tulajdonosa érkezési sorrendben választhatja ki ülőhelyét a nézőtéren.
Gyerekszínházi előadásaink 1 éves kor alatt ingyenesen látogathatók. 1 éves kor felett gyerekek és felnőttek is egységes áron válthatnak jegyek.
Ki kell nyomtatni a jegyet?
Hogyan foglalhatom el a helyemet? Hol tudok parkolni? A gyakran ismételt kérdések között választ kaphat felmerülő kérdéseire!