Boglár

2026. 11. 13., 18:00

Beszélj! – Domján Edit emlékére

Színházi előadás

Túl korán az égi színpadra szerződött, varázslatos hangú színésznőnknek, Domján Editnek állít emléket Pivarnyik Anikó színműve. Élete legkritikusabb utolsó óráiban visszaemlékezik, s közben magányát saját (benső) énjével osztja meg, a „másik” Edittel, aki mindenáron élni szeretne tovább. Kettejük beszélgetése nem válaszolja meg, miért döntött a korai távozás mellett, hiszen erre rajta kívül nem is lehet képes senki, de érzékeny, sebezhető lelkületébe, félelmeibe bepillantást enged.

„Sokféle ember van a világon. Van, aki alkalmazkodó, hajlik, amerre a szél fújja; van, aki masszív, erős, minden csapást kibír, s olyan is van, aki képlékeny, formálható, mint az agyag… És vannak a „kínai porcelán emberek”. Szinte áttetszőek, könnyen megrepednek, könnyen törnek, pedig nagyon értékesek. Néha ezeknek az is elég, hogy túl közel kerülnek egymáshoz, és máris megtörténik a baj. Elég egyetlen érintés.”

Az emlékek felidézik férjének arcát, aki sokáig a biztonságot jelentette számára: „De én szabad akartam lenni. Annyira szabad, hogy tévedhessek, hibázhassak…” És a féktelen erővel fellobbanó utolsó szerelmet is: ,,Annyi gyöngédség, óvó, féltő asszonyi érzés gyűlt fel bennem… A való életben akartam ezt a sok kincsemet megmutatni, odaadni…”.

Hatalmas szabadságvágya adott neki elég erőt ahhoz, hogy dacoljon az idővel, az élettel, hogy akkor búcsúzhasson el a földi színpadtól, amikor ő akar.

Szereplők:
Edit: LUKÁCS MELINDA Karády Katalin-díjas
Edit benső énje: DÉVÉNYI ILDIKÓ Karády Katalin- és Kálmán Imre-díjas

Alkotók:
Írta: Pivarnyik Anikó
Asszisztens: Omódi Marianna
Rendezte: Dévényi Ildikó

A program hossza: kb. 65 perc
Játszóhely: Balatonboglári Varga Béla Városi Művelődési Ház, Balatonboglár Árpád u. 17.
Időpont:
2026. nov. 13. (P) 18:00

Jegyinformációk

Elővételi kedvezmény! 2026. november 08. éjfélig 500 Ft elővételi kedvezményt biztosítunk, mely a jegyek kosárba tételét követően kerül levonásra. Helyi lakosoknak – lakcímkártya felmutatásával – helyszíni jegyvásárláskor bármeddig érvényesíthető a kedvezmény! Más kedvezménnyel nem összevonható!

Nincs kezelési költség! Honlapunkon és a helyszínen hétköznap munkanapokon 09:00 – 15:00 óra között kezelési költség nélkül válthat jegyet előadásainkra.

SZÉP-kártyával is! OTP és MBH SZÉP-kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra.

Nem kell kinyomtatni! Az online vásárolt jegyeket nem kell kinyomtatni, elegendő letöltenie mobilkészülékére még érkezés előtt!

Elővételes jegyár: 3.400 Ft

2026. november 08. éjfélig 500 Ft elővételi kedvezményt biztosítunk, mely a jegyek kosárba tételét követően kerül levonásra. Helyi lakosoknak – lakcímkártya felmutatásával – helyszíni jegyvásárláskor bármeddig érvényesíthető a kedvezmény! Más kedvezménnyel nem összevonható!

A jegy tulajdonosa érkezési sorrendben választhatja ki ülőhelyét a nézőtéren.

Teljes jegyár: 3.900 Ft

Jegyár: 3.900 Ft

A jegy tulajdonosa érkezési sorrendben választhatja ki ülőhelyét a nézőtéren.

Ki kell nyomtatni a jegyet?

Hogyan foglalhatom el a helyemet? Hol tudok parkolni? A gyakran ismételt kérdések között választ kaphat felmerülő kérdéseire!

Jegyvásárlás