2017.02.06.

Minden eddiginél sikeresebb a KULTKIKÖTŐ 10. évada

Köszönjük nézőinknek a hatalmas érdeklődést, amivel a KULTKIKÖTŐ 10. ünnepi nyári évadának előadásait, eseményeit követték! Köszönjük, hogy ennyien velünk ünnepeltek!

Lezárult a KULTKIKÖTŐ 10. ünnepi évada. Rengeteg nevetés, dallam, tekintet, élmény, találkozás sűrűsödött össze ebben a két hónapban, a több mint 180 program során. Az idei jubileumi műsorban szerepeltek színházi és zenés előadások, könnyűzenei koncertek, filmvetítések, kiállítások, gyerekeknek szóló előadások, kézműves-foglalkozások és dél-balatoni borászatok borkóstolói. Köszönjük a sok pozitív visszajelzést! Örömmel jelentjük, hogy ebben az évben közel 50.000-en voltak kiváncsiak a KULTKIKÖTŐ programjaira. Az ország minden tájáról érkeztek látogatók – minden korosztályból. Az idei nyár legnagyobb eredménye, hogy Balatonföldvár mellett Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is megnyílt egy-egy KULTKIKÖTŐ élménytér.

Az első balatonboglári évad felülmúlta a várakozásokat. A KULTKIKÖTŐ nagyszínpadi színházi előadásai, a Kápolna Színpad koncertjei, valamint a gyerekeknek szóló előadások a boglári és boglárra látogató közönség körében is egyaránt közkedveltek voltak. A színházi előadások közül a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója, Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiája, valamint Udvaros Dorottya Mégis szép című önálló zenés estje vonzották a legtöbb látogatót.

Balatonfenyvesen a fedett színpad és nézőtér elsősorban a családosok körében aratott komoly sikert: legtöbben a gyerekeknek szóló programokat látogatták.

Balatonföldváron a nyár rögtön egy saját színházi bemutatóval indult: Janikovszky Éva felnőtteknek szóló írásából képzeletszínházi előadás készült A lemez két újabb oldala címmel Nagy Sándor és Nagy Viktor közreműködésével – ez a produkció nyitotta a csütörtöki kamaraszínházi előadások sorozatát. Az idei nyáron az időjárás kedvezett a szabadtéri színháznak: minden helyszínen minden előadást megtartottak – egyetlen estén esett az eső, de az alkotók és a nézők színház iránti lelkesedése győzedelmeskedett: a Kecskeméti Katona József Színház Mohácsi János rendezte Balfék című bohózata az előadás közepétől az eső miatt a rendezvénysátorba költözve folytatódott.

A nagyszínházi programok közül a legtöbb látogatót a Játékszín Primadonnák című bohózata, a Quimby együttes koncertje és a 10. évadot ünneplő különleges Budapest Bár koncert vonzotta. Nagy Viktor ügyvezető igazgató ezen az estén a 10 év néhány emlékezetes pillanatát osztotta meg a közönséggel – a kezdetek lelkes küzdelmétől a növekedésen, a fellépők, a város és a helyiek támogatásának megnyilvánulásain keresztül a kerítésen bemászó néző esetéig.

A 10. év sikere minden eddigi évadét meghaladta. A KULTKIKÖTŐ legénysége ezúton is szeretné megköszönni Önöknek az érdeklődést és a figyelmet!

Érdemes követni szezonzárás után is a https://kultkikoto.hu weblapot illetve a KULTKIKÖTŐ hivatalos közösségi oldalát, mert a szervezők hamarosan már a következő nyár programjairól is szolgálnak információval.

Jegyvásárlás