Egy nyárra betervezett színházi élmény derűt hozhat a szürke télbe, amit lehet várni, ami köré jó tervezni. Akár egy konkrét előadásra vált most jegyet, akár ajándékutalvánnyal lepi meg szeretteit, biztos lehet benne, hogy amikor eljön a nyár, a Kultkikötő színpadán megélt pillanatok valódi kikapcsolódást hoznak. Mert mi, a Kultkikötőnél makacsul hiszünk abban, hogy az élmény nem tucatáru, nem csomagban érkezik. Valódi emberek által megálmodott és színpadra állított történetek, amik a legszebb ajándékokhoz hasonlóan a szeretteinkkel megosztva válnak teljessé.
Éppen ezért most a készlet erejéig minden második kosárba tett jegyet fél áron adunk a karácsonyi időszakban a 2026-os nyári évad előadásaira.
Érdemes időben lecsapni a jegyekre, mert ilyen nagy kedvezménnyel csak limitált számban elérhetők.*
Ezt az élményt a különleges szabadtéri helyszínek mellett neves színművészek és megannyi közönségkedvenc formáció garantálja. Már most a nyári repertoárt színesíti többek között a kétszeres Kultkikötő-közönségdíjas A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár koncertje, A Pál utcai fiúk, valamint a Thália Színház és a Kultkikötő közös produkciója, Az életed hétvégéje. A nyári programok mellett két januári produkcióra – A bábjátékosra és a Most, mikor a vers újra divatba jött című előadásra – is kedvezményesen válthatnak jegyet nézőink balatoni helyszíneinkre.
Tekintse meg programkínálatunkat, és ajándékozzon karácsonyra Kultkikötő-élményt – önmagának és szeretteinek!
Lepje meg szeretteit a választás szabadságával!
A párban járó kedvezményes jegyárak mellett gondoltunk azokra is, akik ajándékoznának, de szeretnék meghagyni a választás szabadságát. Ezért elérhetővé tettük már most a 2026. december 31-ig érvényes 5 000, 10 000 és 15 000 forint értékű ajándékutalványainkat is, amik beválthatók a Kultkikötő bármely előadására online – a kedvezményes időszakokban is – kényelmesen és kezelési költség nélkül!
Ki kell nyomtatni a jegyet?
Hogyan foglalhatom el a helyemet? Hol tudok parkolni? A gyakran ismételt kérdések között választ kaphat felmerülő kérdéseire!
*A kedvezmény csak a II. szektorba szóló jegyekre, programonként az első 50 jegyre érvényes. Csak abban az esetben érvényesíthető, ha ugyanarra az előadásra egyszerre tesz minimum két jegyet a kosárba. Egy tranzakció során, de különböző előadásokra vett 1-1 jegy nem jogosít a kedvezményre. Az ajánlat 2025. december 31-ig elérhető.