2017.02.15.

DÍJNYERTES GYEREKELŐADÁS A KULTKIKÖTŐBEN

Balatonföldváron, 2014 nyarán több alkalommal fellépő Écsi Gyöngyi díjat vehetett át a VII. kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.

2014. május 5. és 10. között rendezték meg a gyermek- és ifjúsági színházi előadások fesztiválját, melynek záróünnepségén a legjobb határon túli előadásnak járó Kovács Ildikó-díjjal Écsi Gyöngyi bábművészt jutalmazták „Szőlőszem Kálmán" című meséjéért.

A művész több szakmai elismeréssel is büszkélkedhet. 2000-ben elnyerte a legjobb bábszínésznő címet, 2003-ban elsőként vehette át a Michel Indali-díjat Budapesten, már 2004-ben is kapott különdíjat a kaposvári fesztiválon, 2007-ben Mikola Anikó-díjas lett Pozsonyban.

A Kultkikötő színpadán 2014-ben a bábelőadások rajongói rendszeresen találkozhatnak az Écsi Gyöngyi által vezetett szlovákiai Árgyélus Színház interaktív bábjátékaival. Júliusban az „Élet és halál vize" és az „Angyalbárányok", augusztusban pedig „A világ kenyere" című produkciókat láthatja a közönség. A díjnyertes Szőlőszem Kálmán című mese augusztus 24-én, vasárnap 11.00 órától várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Jegyvásárlás