Tompos Kátya – Hrutka Róbert duó

Helyszín: Badacsony - frissTerasz

Nem túlzás azt állítani, hogy a két művészt nem kell bemutatni, sem külön-külön, sem pedig együtt. Párosuk olyan értéket képvisel, ami ritka színfolt a hazai zenei palettán.

Tompos Kátya páratlan előadóművész, színészi játékát egyedülállóan kamatoztatja koncertjein, míg összetéveszthetetlen hangját színházi munkáiban. Hrutka Róbert régóta kíséri Kátyát zenei kalandozásai során, közös munkájuk gyümölcse a 2013-as Keresztül Európán és 2017-es Holdjárat albumainak zenei anyaga, mely utóbbin Kátya már szövegíróként is debütált.
Koncertjeiken saját szerzemények mellett feldolgozások, megzenésített versek is elhangzanak, különös és bensőséges atmoszférát teremtenek együtt, ismerik egymás rezdüléseit, mi pedig velük utazunk műfajok sokaságán át, mégis azt érezzük, valahogy megáll kicsit az idő. A dalok magyar, angol, francia és orosz nyelven csendülnek fel, legutóbbi közös munkájuk a 2019-es Színházak éjszakája esemény számára készült „Viszlek haza” dal volt, melyhez videoklip is készült.

Jegyárak: Online elővételben 2.900 Ft | Helyszínen 3.500 Ft
Köszönjük, ha a támogatói jegy vásárlásával Ön is segíti a négy évszakon át működő Kultkikötő csapatát és azt, hogy maroknyi, ám annál lelkesebb stábunk továbbra is az igényes kultúra közvetítésén dolgozhasson. Online elővételi kedvezmény koncertet megelőző nap (09.18.) éjfélig.

Jegyvásárlás online>>

Helyszín: frissTerasz (8261 Badacsonytomaj, Kisfaludy Sándor utca 1.)
A helyszínen kizárólag készpénzes fizetési lehetőség érhető el. Bankkártyás fizetéssel kizárólag online tud jegyet vásárolni rendezvényeinkre.
A megvásárolt jegy a rendezvényre történő belépésre jogosítja fel annak felmutatóját. Asztalfoglalási szándékát a frissTerasz munkatársaival egyeztetheti: +36 20 313 5173

A program az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.
Online jegyvásárlás esetén jegyeit e-mailben küldjük meg Önnek. A belépéshez kinyomtatás nélkül, mobilkészüléken is bemutatható a jegyeken lévő QR kód. A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, jegyeit még az érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!

Kapcsolódó tartalmak

-