Tizenhét hattyúk – Esterházy Péter – Pesti Magyar Színház

Dátum: 2023.08.18. 20:30,

Helyszín: Balatonboglár

Monodráma Cserhalmi György rendezésében.

Esterházy Péter formabontó és új formákat teremtő remekműve egy nehéz sorsú lány monológja az 1980-as évekből, klasszikus barokk nyelven elmesélve. Csokonai Lili, a szerző alteregója s egyben a történet címszereplője felidézi boldogtalan gyermek- és ifjúkorát, árvaságát, szerelembe, majd teherbe esését, abortuszát, egy nős férfivel való viszonyát, de a sok szomorúság dacára mégis valami csodálatos életigenlés, élni akarás sugárzik a személyiségéből. Főleg azok után, hogy felfedezi a saját értékeit, s ráébred a lelki és a testi szenvedélyek varázslatos természetére.

Mint egy ritka, különleges könyvet, úgy nyitja ki előttünk az életét, s még a legtragikusabb élményeket is természetes, magától értetődő humorral meséli. Az emlékeit “hattyú-epizódokban” idézi fel; mindegyik epizód egy kis gyöngyszem nemiségről, hitről, szerelemről, erkölcsről és erkölcstelenségről – azaz tulajdonképpen csupa olyan dologról, ami minden ember életében megvan, legfeljebb nem merünk beszélni róla. Csokonai Lili viszont mer; nekünk is, helyettünk is.

Csokonai Lili: Péteri Lilla

Rendező: Cserhalmi György

Díszlet: Antal Csaba, Jászai Mari-díjas
Jelmez: Velkey Virág eh., Ziegler Katalin eh.
Dramaturg: Szegő János
Koreográfus: Blaskó Borbála, Harangozó Gyula-díjas
Beszédtechnika: Kelemen Márta
Szcenikus: Balázs András
Rendezőasszisztens: Lestyán Luca
Ügyelő: Gombkötő Boglárka
Súgó: Jármai Edit

Jegyár: Normál szektor: 3.900 Ft | Prémium szektor: 5.900 Ft
Elővételi kedvezmény 2023. május 31-ig. | Online OTP és MKB SZÉP-kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra!

A előadás hossza: kb. 80 perc
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Balatonboglár (Árpád u. 17.) Az előadás beltéren valósul meg!
Időpont: 
2023. aug. 18. (P) 20:30

A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, online vásárolt jegyeit még érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!

Jegyvásárlás | Műsorlista | Gyerekelőadások | Jegyiroda

2

Kapcsolódó tartalmak

-