Mesterhármas – Art-Színtér

Helyszín: Balatonboglár

Az őszinteséggel nem árt vigyázni. Főleg a házasságban. Vegyük például Maxime és Jeanne esetét, Vagyis a Mesterhármas alapproblémáját.

Néhány évnyi boldog  közös élet után egyszer csak a férjnek eszébe jut, hogy itt az ideje bevallani néhány félrelépését…Nem nagy ügy, ilyesmi minden párkapcsolatban előfordul – a felesége pedig  könnyelműen lépre megy…  És ezzel elindítja a kölcsönös gyanúsítgatások, a féltékenykedések lavináját! Tudjuk jól, egyetlen hazugság sincs következmények nélkül, mint ahogy egyetlen igazság sem teljesen veszélytelen. A bizalom egyszerre illúzióvá foszlik. Márpedig a házasságban nélkülözhetetlen az illúzió…

Jennane férje szemére veti hűtlenségei sorát, amit Maxime készséggel beismer, azzal a feltétellel, ha az asszony is őszinte vele. De a feleség mindössze egy kapcsolatáról számol be, ami csupán kilenc hónapig tartott és éppen ez a tény nyugtalanítja a férfit. Egyetlen versenytárs sokkal veszedelmesebb, mint tucatnyi alkalmi szerető… Vajon ki lehet az, aki betolakodott kapcsolatukba? … Az első számú gyanúsított természetesen, a szomszéd, Claude. Nem habozik – meghívja magukhoz a ház barátját…

Szereplők:

Jeanne–Marjai Virág
Maxime–Jakab Csaba
Claude–Ozsgyáni Mihály

Rendező–Halasi Imre
Dramaturg–Nemlaha György
Díszlet- és jelmeztervező–Bozóki Mara
Fordította–Oláh Krisztina
A rendező munkatársa–Majláth Dóra
Produkciós vezető–Putz Dávid

Az előadás hossza 75 perc, egy felvonásban.

Jegyár: 3.400 Ft
2022. március 4-ig 500 Ft online elővételi kedvezmény jár a normál jegyek árából!
Online OTP és MKB SZÉP kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra!

>>Jegyvásárlás online, kezelési költség nélkül <<

Helyszíni jegyvásárlás: Hétfőtől péntekig 9-15 óra között, illetve az előadást megelőző órában.
Csak készpénzes fizetési lehetőség érhető el.

Az előadás hossza: kb. 75 perc
Játszóhely: Varga Béla Városi Kulturális Központ – (Balatonboglár, Árpád u. 17.)
Időpont: 
2022. márc. 5. (Szo) 19:00

A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, online vásárolt jegyeit még érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!

Jegyvásárlás | Műsorlista | Gyerekelőadások | Jegyiroda

7

Kapcsolódó tartalmak

-