Indul a bakterház

Dátum: 2022.07.09. 20:30,

Helyszín: Balatonszárszó

"Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák. Ha én valamikor miniszter leszek, mindent a visszájára fordítok. A csősztől elveszem a bunkósbotot. A pofonokat végképp eltiltom. Aki vét a törvény ellen, felpofoztatom a bakterrel. Az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt.”

A kamaszgyereknek, Regős Bendegúznak az életben még soha nem sikerült semmi. Az anyja egy kupec segítségével kiadja tehénpásztornak. De hiába jó szándékú gyerek ez a Bendegúz, sok megaláztatás éri, még akkor is, ha megvan a magához való esze. A jókedve azonban sohasem hagyja el…

Rideg Sándor 1939-ben megjelent regényéből 1979-ben felejthetetlen film készült. Ezt a hangulatot idézi vissza a Roxínház két évvel ezelőtt színpadra vitt feldolgozása is. Az országban itt láthatta a közönség először ezt a művet zenés darabként. A feldolgozást a Roxínház szakmai csapata végezte, akik pont úgy nyúltak hozzá a darabhoz, ahogyan arra szükség volt. Sebesi Tamás zenéjére Szabolcsi János írt dalszövegeket, Pintér Kata szerkesztette át a szövegkönyvet és rendezte az előadást. Ezzel vált igazán a Roxínház sajátjává az Indul a bakterház, aminek a sikerét mutatja az is, hogy a társulat a bemutatása óta telt házzal játssza.

Ajánlott 12 éves kortól.

Jegyár: Normál szektor: 3.900 Ft | Prémium szektor: 5.900 Ft
Online már OTP és MKB SZÉP kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra! 2022. május 31-ig 500 Ft online elővételi kedvezmény jár a normál szektorba szóló jegyek árából!

>>Jegyvásárlás online, kezelési költség nélkül <<

Az előadás hossza: 
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Balatonszárszó, Csukás Színház (Jókai Mór u. 2.)
Időpont: 
2022. júl. 9. (Szo) 20:30

Rideg Sándor – Tímár Péter

INDUL A BAKTERHÁZ

zene: Sebesi Tamás
dalszöveg: Szabolcsi János,
Roxínház színpadára alkalmazta: Pintér Kata

Bendegúz………………………………………………………………………………… Csáki Tamás/Szabó Dániel
Bakter………………………………………………………………………………………………………Szabolcsi János
Banya ……………………………………………………………………………….Kirsch Veronika / Merkei Mónika
Toppancs …………………………………………………………………………….Lugosi György / Sebesi Tamás
Borcsa …………………………………………………………………………………………………………Solymos Luca
Piócás ……………………………………………………………………………………………………………Sudár Gergő
Csendőr I. ………………………………………………………………………………………………………Tóth György
Csendőr II…………………………………………………………………………………………………………Decsi János
Buga Jóska …………………………………………………………………………………………..Sudár Gergő
Rozi ……………………………………………………………………………………………………………… Horváth Zita
Rozi anyja…………………………………………………………………………………….. Tóth Enikő/ Csillag Fanni
Rozi apja …………………………………………………………………………………………….Abonyi – Tóth Máté
Marhakereskedő ……………………………………………Takács László János/ Kovács – Hegedűs László

díszlet – jelmez: Dóra Diána
világítás: Tóth Gyula
hang: Komáromi László
koreográfusok: Merkei Mónika, Sudár Gergő, Takács László János
zenei rendező: Sebesi Tamás
rendező: Pintér Kata

Jegyár: Normál szektor: 3.900 Ft | Prémium szektor: 5.900 Ft
Online már OTP és MKB SZÉP kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra! 2022. május 31-ig 500 Ft online elővételi kedvezmény jár a normál szektorba szóló jegyek árából!

>>Jegyvásárlás online, kezelési költség nélkül <<

Az előadás hossza: 
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Balatonszárszó, Csukás Színház (Jókai Mór u. 2.)
Időpont: 
2022. júl. 9. (Szo) 20:30

A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, online vásárolt jegyeit még érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!

Jegyvásárlás | Műsorlista | GyerekelőadásokJegyiroda

6

Kapcsolódó tartalmak

-