A nő szelíd és jókedvű maradt, de a két férfi, akik valaha erős fiúk, bátor katonák, szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak – most már emlékeken merengő, rozoga, mogorva úriemberek. Ki egyedül, ki a családjától éppen csak megtűrten, de mindenképpen magányosan éldegél… és lejár erre a kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzon cél nélkül. És szót váltson azzal, aki hasonlóan járt. Nem ismerik egymást, de lassacskán, ahogy rendre összefutnak a padnál… barátok lesznek. A barátságuk pedig fokozatosan feltölti őket, a kiürültség érzetét felváltja a valahová tartozás biztonsága, az újonnan felvett szokások megnyugtató rutinja. A feleslegesség, a szeretet nélküliség, a céltalanság szürkesége alól kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetséges-keresés ezerszínű, derűs palettája. Ebből az újra megtalált biztonságból pedig új tetterő születik – így elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára: belevágnak egy kalandba.
Fordította: Sz. Nagy Magda
SZEREPLŐK
(a színrelépés sorrendjében)
Libero BOCCA – Gálvölgyi János
Luigi LA PAGLIA – Benedek Miklós
AMBRA – Egri Márta
Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Plakát: Csáfordi László
Rendező munkatársa: Skrabán Judit
Rendező: Göttinger Pál
Producer: Orlai Tibor
A szerző örököseinek engedélyét a SIAE (ITA) és a Hofra Kft. közvetítette. | www.hofra.hu
Jegyár:
Földszint: 4.900 Ft | Emelkedő nézőtér: 4.400 Ft
Online már OTP és MKB SZÉP kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra!
>>Jegyvásárlás online, kezelési költség nélkül <<
Az előadás hossza:
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ Amfiteátrum – Alsóörs (Varázserdő u. 3.)
Időpont: 2022. aug. 27. (Szo) 20:30
Esőnap: 2022. aug. 28. (V) 20:30
A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, online vásárolt jegyeit még érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!
— — — — —
AMFI Alsóörs:
A helyszín páratlan és egyedülálló: a Csere-hegy vörös sziklafalába vájt, sűrű erdő által szegélyezett, kivételes atmoszférájú terület. Bármilyen hihetetlen, de az alsóörsi Amfiteátrum az 1970-es évekig vöröskő-bányaként funkcionáló kőfejtő volt, tehát nem az ókorból származik.
2018 végén kezdődött a felújítás és a csodálatosan újjáépített szórakoztató komplexumot 2021 nyarán vehette újra birtokba a nézőközönség egy nagy sikerű megnyitó keretében. A rekultiváció után harminchat soros, félköríves vöröskőből készült nézőteret alakítottak ki a hegyoldalban, mely több éven keresztül felejthetetlen nyári színházi előadások színtere volt, s a jövőben megújult formájában is a minőségi előadó-művészeti produkciók színteréül szolgál. A hely kiváló akusztikájú, egyedi hangzással bír.
Megközelíthetőség:
Az akadálymentes és gördülékeny közlekedés céljából forgalmirend változás lesz a nyár minden péntek, szombat és vasárnapján 18:00-05:00 között az AMFI utcájában.
Az AMFI parkolója a térképen ábrázoltak szerint a Felsőörsi út (7219) felől lesz megközelíthető. Gyalogosan természetesen minden irányból érkezhetnek vendégeink.
Köszönjük szíves együttműködésüket és megértésüket!