Bérczesi Róbert – Én meg az Ének

Helyszín: frissTerasz

Az Én meg az Ének Bérczesi Robi – a 90-es évek végén a BlaBlával induló, és néhány kísérletező kitérő (Panírozott Barikák, BioRoBoT) megtétele mellett a hiperkarmában kiteljesedő – zenei karrierjének legszemélyesebb projektje

A dalszerző-énekes kedvenc dalait a saját stílusára alakítva, újragondolva, sokszor egymással is összemixelve adja elő, önmagát gitáron kísérve. Ezek között szerepelnek a magyar alternatív és popzenei paletta halhatatlan slágerei, filmzenék, népdalok, versmegzenésítések, és persze a kihagyhatatlan – mára már szintén klasszikussá vált – saját szerzemények is. A két nagylemezen (Én meg az Ének – emléxel? [2011], Én meg az Ének – emléxel még? [2018]) szereplő műveken kívül minden koncerten elhangzik néhány jól ismert – és olykor egy-egy még megjelenés előtt álló – hiperkarma szám egyszálgitáros feldolgozása is.

Jegyvásárlás>>

2019-ben Bérczesi Robi elnyerte az Artisjus – Az év könnyűzenei szövegírója díját, valamint az Athenaeum Kiadónál megjelent Én meg az Ének – behúzott szárnyú felfelé zuhanás címen Robi önéletrajzi könyve, melyet Kiss László közreműködésével írt, és amely bepillantást enged a hiperkarma zenekar megalakulásának, és az általuk előadott dalok megszületésének történeteibe is.

Jegyárak: Normál jegy 2.500 Ft | Támogatói jegy 4.500 Ft
Köszönjük, ha a támogatói jegy vásárlásával Ön is segíti a négy évszakon át működő Kultkikötő csapatát és azt, hogy maroknyi, ám annál lelkesebb stábunk továbbra is az igényes kultúra közvetítésén dolgozhasson.

Jegyvásárlás online>>

Helyszín: frissTerasz (8261 Badacsonytomaj, Kisfaludy Sándor utca 1.)

A program az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.
Online jegyvásárlás esetén a jegyeit e-mailben küldjük, a belépéshez hozza magával elektronikus vagy nyomtatott formában.
A megvásárolt jegy a rendezvényre történő belépésre jogosítja fel annak felmutatóját.
Asztalfoglalási szándékát a frissTerasz munkatársaival egyeztetheti: +36 20 313 5173

Kapcsolódó tartalmak

-