Le a textillel, uraim!

Az Alul semmi sajtótájékoztatóján jártunk a Thália Színházban, méghozzá annak apropóján, hogy a KULTKIKÖTŐ ügyvezető igazgatója, Nagy Viktor színész alakítja az egyik főszerepet.

Nagyon kíváncsiak voltunk, vajon mi történik majd a színpadon – hiszen már a cím is sok kérdést vet fel, de annak, aki látta a ’90-es évek egyik legviccesebb, legőszintébb, legötletesebb és legszerethetőbb angol vígjátékát, annak feltétlenül látnia kell a Thália színpadán most készülő verziót! Aki pedig nem látta a filmet, annak meg azért érdemes most megnéznie a magyarországi színházi ősbemutatót!

Tihanyi Ákos koreográfus megjegyezte, hogy a tömegeket megmozgató gigaprodukciók után üdítő élmény színészekkel dolgozni. Mi is várjuk már az október 30-i bemutatót! Érdemes előre gondolkodni, mert Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti vezetője azt is elárulta, hogy november végéig elfogytak a jegyek minden előadásra! A próbák tovább folynak, mi pedig csak annyit mondunk: hajrá, uraim, le a textillel!

Kapcsolódó tartalmak