Interjú Hegyi Barbarával a Happy endingről

A darab négy hölgykaraktere közül a tied igencsak formabontó mind a gyereknevelésben, mind a betegsége kezelésében. Mennyire érzed magadhoz közel a figurát?
Miki nem volt különösebben jó anya, a saját önzése határozta meg az életét. A rockbandákat kísérő lányok közé tartozott, mondjuk úgy, a fiúk örömére volt ott. Utaztak és szívtak, nem foglalkozott azzal, hogy gyereke van. A betegsége miatt találtak újra egymásra a lányával. Furcsán hangzik, de bizonyos értelemben áldás ez neki, mert magához tért, és rendeződött a viszonya a gyermekével.

Akkorát fordul, hogy a zűrös élete után most mindenféle természetközeli gyógymódokkal kerül kapcsolatba, ezekben keresi a gyógyulást: búzafűlevet iszik, kipróbálja a tőgykenőcsöt.
Ismerjük a lemondó és a mindent kipróbáló beteget is. Az utóbbiban akkora a gyógyulási, a túlélési vágy, hogy minden lehetőséghez nyúl, ami segíthet. Ki tudja, melyik vezet eredményre? A gyógymasszőr, a reflexzóna, az Avemar vagy a kurkuma? A küzdő beteg, ha elveszítené a hitét, azzal feladná a küzdelmet, az életét is. Hernádi Judit, a színésznő karaktere ez a típus a darabban, ő azt mondja, addig szeretne jól élni, ameddig lehet, ami méltatlan, az már nem kell neki.

Miért jó szerinted, hogy egy rákbetegséggel foglalkozó darab színre kerül?
 A rák átszövi az életünket, mindenhonnan érkeznek a hírek, ki lett beteg. Meghatározza a hétköznapjainkat. Azt hiszem, beszélni róla, látni, hogy másnak is van ilyen problémája, megkönnyebbülés. A néző a saját életéből, környezetéből ismerős témáról lát előadást. Nehéz téma persze, megütközést kelthet, ugyanakkor hány színdarab és film szól a rákról, és milliók halnak meg benne. Ha nem beszélünk róla, nem így történik? 

Van egy plusz csavar még: a Happy Ending zenés előadás lesz, dalokkal, szürreális képekkel. Ez talán a legnagyobb merészség.
Ettől lesz igazán különleges a produkciónk. Lesz egy kórusos dalunk például a kemoterápia mellékhatásairól: a haj hullásáról, a hasmenésről. Én előadok majd egy szerelmi duettet a rákkal, ami egy jó pasi formájában jelenik majd meg, a daganataim pedig a legkülönbözőbb helyekről kerülnek elő. Teljesen abszurd ábrázolása ez a témának. Önmagáról, egy rákról szóló darabra nem mondhatjuk, hogy szórakoztató, viszont, ha a rémességet kicsit kifordítjuk, már igen. A kínon lehet nevetni. Előbb-utóbb elkezd az ember nevetni, amikor nem tud szabadon mozogni az infúziójától. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd a nézők ezt a teljesen egyedi hangvételt.

Kapcsolódó tartalmak